Szóval, lassan  végére ér a több, mint egy éve megkezdett munka, a történelmi regényem a tengermellékről Magyarországra telepített őseimről, akik a 16. század derekán vándoroltak át a törökvész elől Sopron mellé, egy kis faluba, Hidegségre ( jelentése szerint hideg forrás, vagy hideg kút ).

Igen, még 2025-ben meg fog jelenni a 300 oldalas kalandos, utazós, egy horvát földművelő-halászó családot középpontba állító epikus mű. Ha röviden kellene bemutatnom, talán ennyi. Olvasói oldalról nézve olyan filmszerű, cselekményes, a külső környezetet, a külső s belső embert - lelket mutató, és érzékszervekre hatóan ábrázolós regény lett.

Egy szakmabeli véleménye, akinek hivatalból kellett már elolvasnia:

"Lelkesen olvastam történelmi regényét, mert autentikus atmoszférát teremtett: minden mondatának íze,színe, illata/szaga, hangja van, amit csak keveseknek sikerül belevinni ilyen természetes módon az írásába, egységet teremtve a cselekménnyel. Élvezet volt olvasni! :-) "

Ja és a lényeg!

Minerva kiadó gondozásában fog megjelenni, igen, még idén! Öröm és boldogság!

Emlékszem, amikor felsősként már rüheltem a misére járást, és úgy szórakoztattam magam a másfél órára elnyúló szertartáson,hogy különböző kalandokat, izgalmas történeteket találtam ki a fejemben. Például Tarzanként a szószékről lindákkal repültem a három oltáros és karzatos  templomunk felső részén, hogy megmentsem az én szerelmemet. Később is sokat időztem a képzeletemben, szerencsére ez a képességem az évtizedek alatt nemhogy gyengült, sokkal inkább mégjobban megizmosodott.A történelem iránti érdeklődésem, a középkor szeretete szintén az általános iskolától számítható, az akkori töritanáromnak, Völgyi Jánosnak köszönhetően.Emlékszem, amikor a hegykői általános iskolában először láthattam az Egri Csillagokat 1979-ben.Csordultig megtelt az akkori iskola felsőtagozatos épületének utolsó, legnagyobb terme, amit tornateremnek használtak egyébként.Koradélután átvonult az egész felső, a tanárok türelmetlenül és mérges tekintettel terelgettek a sűrű sorokba rakott faszékekre.Zörögtek, zajongtak a kemény széklábak, ahogyan mi is.Végül csak csend lett, és indult a közel két órás varázslat, amit egy szünet szakított meg az első rész végén, amikor a magyar királyunk hosszú vendégszeretetét élvezhette 1541- ben, Budán...S izgatottan vártam a folytatást, a véres csatákat, a várostromot. 

Talán ez a két emlékem mindig beugrik, ha a regényem írásának csiráit kutatom ma. És nem mellesleg zsigereimbe ívódtak a gyerekkoromból hozott horvát kultúra hatásai. Az öregek beszédjei, vallásosságuk, főztjük, a természet iránti alázatuk, és ki tudja még hány rétege az évszázadokkal korábban az őshazájukból, Horvátországból áthozott világuknak, mindennapjaiknak.

Ahogyan Rilke írja a Malte Laurids Brigge feljegyzéseiben: a versírás titka, hogy nem érzelem, hanem tapasztalat, amelyet később felidézünk, és az emlékek sok-sok év múltán vérré, tekintetté, mozdulattá válnak. S már nem tudjuk megkülönböztetni magunktól az emlékeket, mert " névtelenek lettek bennünk."... "Csak akkor történhet, hogy egy ritka órában egy vers első szava feláll és kilép... ".

Lehet nekem is egy hosszú utat kellett bejárni, hogy az érzéseimet hanyagolva, az emlékeimmel felvértezve készen álljak azokra a ritka órákra, amelyekben íródott, alakult az első történelmi regényem, a Vár a tenger.Persze a szívemmel is írva.

Lassan befejezem az első történelmi regényem, mely a "vízi horvátok" áttelepítéséről szól.

Izgis, fordulatos... talán bevonódik az olvasó is abba a horvát világba, amelynek mindennapjait a bizonytalanság, éhezések, martalóctámadások határozták meg. Hisz a 16. század második fele nem épp a békéről szólt itt Közép-Európában sem.

Ahogy kerestem-belemélyedtem, ráakadtam egy 1556-ban befejezett horvát műre, amit Petar Hektorovic írt, és 1568-ban jelent meg először Velencében. Magyarra sajnos nem fordították le, de angolra igen, Edward Dennis Goynak köszönhetően 1979-ben.

A mű érdekessége, hogy egy háromnapos hajóút leírása, amely során Hektorovic Hvar szigetéről Brac és Solta szigeteire utazott két halász társaságában.

A középkori irodalmi alkotás nemcsak a természeti szépségek és a tenger iránti szeretet kifejeződése, hanem a halászok bölcsességének és népi dalainak megörökítése is. Hektorovic gondosan lejegyezte az út során énekelt dalokat, így a mű az egyik legkorábbi példa a horvát irodalomban, amely népdalokat is tartalmaz.

Másik különlegessége a műnek, hogy a vándorlást nem allegorikusan, elvontan, ( uram bocsá': költőien ) hanem valós utazásként ábrázolja. Igazi mimetikus alkotás, ami a valóságot igyekszik hűen bemutatni, utánozni. 

Itt egy részlet a műből, magyarra fordítva:

 És így, miközben a tiszta és nyugodt tengeren hajóztunk,

A nap ragyogott, a szél gyengéden simogatta arcunkat,

Örömmel néztem szülőföldem partjait,

Becsületes halászok társaságában,

Hallgatva dalaikat, oly édeseket és búsakat,

Mintha magával a hullámzással együtt áramlottak volna.

A tenger, határtalan és gyönyörű,

Lelkemhez szólt szabadságról, pihenésről,

És azokról az egyszerű örömökről,

melyeket nem az udvarban élők, hanem a széllel és vízzel élők ismernek.